Forma1-Live.hu

Végre versenyezhet Alonso

Végre hivatalosan is eldőlt, hogy rajthoz állhat Fernando Alonso a Kína- i Nagydíjon.

A spanyol világbajnokot először csütörtökön vizsgálták meg az FIA szakorvosai, akik hosszas egyeztetés után úgy döntöttek, hogy az első szabadedzésen egy feltétellel elindulhat Alonso. A szakorvosok kikötötték, hogy a szabadedzés után egy újabb vizsgálatra kell jelentkeznie a kétszeres bajnoknak.

Alonso meg is jelent az orvosi vizsgálaton, ahonnan felfelé mutató ujjal jelezte, hogy minden oké.

Ezt követően az FIA orvosai is kiadták a hivatalos közleményüket, mely szerint Alonso egy kikötéssel versenyezhet majd:

“Engedélyeztük a versenyzését, így további vizsgálatokra nem lesz szükség. Felhívtuk azonban Alonso figyelmét arra. hogy amennyiben verseny közben bármilyen rendellenességet észlel, akkor azonnal félre kell állnia a versenyautójával.”

Fotó:Getty Images