Forma1-Live.hu

Verstappen már Japánban debütálhat

A Toro Rosso fiatal tehetsége már megszerezte szuperlicencét és ha az FIA rábólint akár már Japánban is, az első szabadedzésen autóba ülhet.

A mindössze 16 éves holland pilóta kevés formaautós tapasztalattal rendelkezik, hiszen tavaly még a gokart bajnokságban szerepelt. A Red Bullnál figyeltek fel az ifjú tehetségre és rögtön a szárnyaik alá vették. 2015-től Max Verstappen a Toro Rosso istálló versenyzője lesz, kitúrva Jean-Eric Vergne-t az ülésből.

A szuperlicenc megszerzéséhez szükséges 300 kilométert a múlt héten, egy olaszországi versenypályán teljesítette, minden gond nélkül. Teljesítménye lenyűgözte a csapat vezetőit.
Jelenleg a Nemzetközi Automobil szövetség kezében van a döntés, hogy a holland megkapja a szuperlicenct, amennyiben a szövetség megítéli neki, már Japánban az első szabadedzésen láthatjuk Verstappent. Ő lesz minden idők legfiatalabb versenyzője a Forma-1-ben.

 

AFP