Forma1-Live.hu

Vettel a McLaren-nél?

Egyes lapértesülések szerint, a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel tárgyal a McLaren istállóval.

Úgy fest, hogy a brit alakulatnak egyenlőre le kell mondania elsőszámú kiszemeltjükről, Fernando Alonso- ról, hiszen a kétszeres spanyol világbajnok a Ferrari pilótája akar maradni.

A McLaren csapat tehát felvette a kapcsolatot a Red Bull Racing német klasszisával, aki a feltételezések szerint hajlana a csapatváltásra. Ehhez Vettel megbízhatósági garanciákat, valamint további részletes információkat szeretne, a jövőre Honda erőforrást használó wokingi alakulattól.

Vettel szezonja igencsak felejthetőre sikerült eddig, mivel az idén csapattársa szinte a földbe döngöli a négyszeres világelsőt. Ez is állhat a szándék mögött, mely szerint Vettel fontolgatja a váltást.

A német pilótának egyébként érvényes szerződése van a jelenlegi munkaadójával, ám a Honda nyomására, minden bizonnyal ki tudnák vásárolni abból.

Fotó: Getty Images