Forma1-Live.hu

Vettel elnézést kért

Katasztrofális hétvégén van túl a Ferrari.

Sebastian Vettel hiába kapta el a rajtot jól Sepang- ban, rögtön az első kanyarban nekicsúszott Nico Rosberg- nek. Az ütközés következtében azonnal eltört a Ferrari első felfüggesztése, ami egyet jelentett a verseny végével. Rosberg megpördült, de szerencséjére nem sérült meg a Mercedes, és végül a harmadik helyig tudott felkapaszkodni.

Sebastian Vettel elismerte, hogy az ő hibája volt az incidens:

“Egészen jól rajtoltam, és az első kanyarig együtt haladtunk Verstappen-nel. Ahogy oda értünk a kanyarhoz, Nico már fordulni kezdett, amihez joga volt, hiszen egyértelműen az övé volt az ív, amit választott. Egyértelműen ártatlan volt.  Próbáltam lefékezni és megpróbálni elkerülni az ütközést, de már semmit sem tehettem. Nagyon sajnálom, mert így mindkettőnk versenyét megpecsételtem. Nem tehetek mást, elnézést kell kérnem Nico-tól.”

A másik Ferrari-t vezető Kimi Räkkönen ugyan a negyedik helyen végzett, de esélye sem volt a támadásra, mivel az ő versenyautója is megsérült, mikor Rosberg előzés közben nekiütközött.

Sebastian Vettel a rajtbaleset okozásáért, három helyes rajtbüntetést kapott a soron következő versenyre.

Fotó: Fotó: Fazry Ismail / MTI / EPA