Forma1-Live.hu

GENDER RACING TEAM: Eső és tanulás

GENDER RACING TEAM: Eső és tanulás

Alig két héttel a hungaroringi versenyhétvége után már Szlovákiában bizonyíthat a Gender Racing Team három versenyzője.

Eszenyi László, Rónai Tamás és Balogh Zoltán számára egy újabb hétvége kezdődött a reggeli szabadedzéssel. Tomi és Zozó még tanulta a pályát. A feladatukat az eső sem könnyítette meg. Tóth Tamás csapatfőnök elégedett lehet pilótáira.

„A három srácból kettő most ment először ezen a pályán. Zozónak és Tominak teljesen újak voltak a körülmények. Ahogy ismerkedtek a pályával úgy körről körre szépen tudtak javítani az időeredményeiken.”

GENDER RACING TEAM: Eső és tanulás

Délután az időmérőn már se eső, se víz nem hátráltatta a versenyzőket. A kvalifikációt minden hiba nélkül teljesítette az alakulat.

„Lacinak ez a pálya olyan, mintha hazajárna. A kvalifikáción meg is szerezte a kategória első helyét. Zozó és Tomi viszont folyamatosan javulnak.”- Összegezte a pénteki időmérőt Tóth Tamás.

A versenyig holnap kora délutánig kell várniuk a pilótáknak, ahol a cél a dobogó és a további javulás.

hird
GENDER RACING TEAM